Idézetek

Eladtam a lelkem az ördögnek egy szóért,Hogy csináljanak rólam egy egoista portrét;Ha tehetném vissza fordítanám,És csak egyetlen srác nevét ordítanám!

° Nem tehetek róla, hogy ennyire beloptad magad a szívembe. nem tudom, hogy sikerülhetett ez pont Neked, de már ott maradsz, amíg csak élek.

° Egy gyöngéd ölelés, mely elfeledtet mindent, csak a pillanatnak élsz, mely megér minden kincset! Egy forró csók, mely tüzes a vágytól! Érzem, örökre hozzád láncol!

° Teljesült minden mit kívánni tudtam, Melletted mindenem megvan mit valaha álmodtam. Minden nap jobban hiányzol nekem, Nélküled elvesznék, azt hiszem.

° Az egyik pillanatban még élvezem az életet, a következőben pedig nem értem, hogyan élhettem eddig Nélküle.

 

° Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és én szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.

 

° Talán a szerelem az, amikor egész éjjel hallgatnád a hangját, és nem fáradnál bele ebbe a hallgatásba?!

° Van valaki, akire várok, legyen az egy nap, egy hónap vagy egy év; Én várni fogok akkor is, ha esik vagy havazik; De mi mást tehetnék, ha egyszer Szerelmes vagyok Belé?

° Mikor idősebb leszek és a kislányom majd azt kérdi: "Anyuci, ki volt az Igazi Szerelmed?" Nem akarok régi fényképeket előszedni, csak a szoba másik végébe mutatni, és azt mondani: "Odaát ül."


° Mondd meg Neki, hogy Szereted, hiszen nincs mit veszítened; de mindig bánni fogod, ha nem teszed meg.


° Becsaphatjuk egymást és önmagunkat, de a szívünket nem tudjuk átverni. Az még érzi a Szerelmet.


° Semmi sem hasonlítható ahhoz, ahogy irántad érzek.

 

° Egy lány és egy fiú lehetnek „csak barátok”. De egyszer egymásba is szerethetnek. Talán csak ideiglenesen, talán rosszkor vagy túl későn; De talán Örökre.

° A távolság sosem választ el két szívet, ha Igazán Szeretik egymást.

° Nem számít, min megyünk keresztül, nem számít, mit mondanak mások; ennek a Szerelemnek nem lesz vége soha.

° Amit a szerelem felépít, az idő nem rombolja le.

° Mosolyogj rám, mikor átölellek, súgd a fülembe azt, hogy szeretlek, halovány arcomat simogasd kezeddel, ölelj magadhoz, és soha ne engedj el!

° Mert ezt teszi velünk a Szerelem: repülünk, de könnyen padlót foghatunk; szárnyak nélkül zuhanunk, mint egy darab szikla, és közben azon gondolkodok, mi a francért kellett leugranom!? De érted bevállalom, még a zuhanást is, itt csak egyetlen ember van, aki szárnyakat ad nekem: az Te vagy.

° Valamikor, valahogy, a két világunk újra eggyé válik majd.

 

° A szerelem nem csak ölelésről, csókokról, "szeretlek"ek-ből és "hiányzol"ok-ból áll... szerelem az, mikor pillangók vannak a gyomrodban, amikor éppen Rá gondolsz

 

° Ma jobban szeretlek, mint ahogy a tegnap szerettelek, de kevésbé, mint ahogy holnap foglak szeretni.http://1.1.1.3/bmi/www.szegedlive.hu/images/ajax-loader.gifhttp://1.1.1.3/bmi/www.szegedlive.hu/images/ajax-loader.gif

 

° Ha lemegy a nap,s feljön a hold,valaki a távolból csak rád gondol. Vágyakozva nézi a csillagos eget,es reméli hogy hamarosan veled lehet.

 

° Te vagy a reggel az ébredés perce,te vagy az est nyugalom csendje,te vagy az éj szerelem teste,te légy mindig az életem SZERELME!

 

° Azokért a pillanatokért élj, amiket nem tudsz szavakba önteni. Nekem ilyen pillanat, mikor Veled vagyok.

 

° Azokért a pillanatokért élj, amiket nem tudsz szavakba önteni. Nekem ilyen pillanat, mikor Veled vagyok.

 

° Még az idő sem törölhet el egy ilyen erős érzést.

 

° Világ összes szava se lenne elég, hogy elmondjam, mennyire szeretlek. Te vagy a mindenem, Szeretlek most és örökkön örökké.

 

° Abban a pillanatban, mikor a szemedbe néztem, megláttam azt akit egész életemben szeretni fogok ...

 

° Ha választanom kellene közted és a lélegzés között, akkor az utolsó lélegzetemet arra használnám, hogy elmondjam: szeretlek!

 

° Sosem leszek olyan messze, hogy ne érezzelek…

 

° Akármikor, mikor szomorú leszek azért, mert hiányzol, emlékeztetem magam arra, hogy mekkora szerencsém  van azért, hogy vagy nekem.

 

° Ha meghalnék vagy messzire mennék innen, felírnám a nevedet minden csillagra, h mindenki lássa, a világot jelented számomra.

 

° Emlékek a fejemben arról a napról, mikor találkoztunk, 
olyan dolgokat csináltunk és éreztünk, amit sose fogok elfelejteni.

 

° Akit szerettél, az örökké a részed marad.

° Elkapta a pillantásomat és visszamosolygott,

de vajon tudja hogy a szívemet is megkapta ezzel?

 

° Féltelek!!! Ha tehetném vigyáznám minden léptedet. Vigyáznék rád, mint egy angyal. Hisz Te vagy ki már akkor hiányzik, mikor ébred a hajnal!!!

 

° Félek tőled, bár nem tudom miért, égek tőled, szerelmes szívem tiéd! Imádlak, bár nincs hozzá jogom, várlak bár nincs rá okom!

 

° Le sem vettük a szemünket egymásról, bámultunk arra, ami nélkül egyikünk sem lenne képes élni: a másikra.

 

° Ha akarod szeretlek amíg élek, ha akarod bármit megteszek érted. Veled alszom el és veled ébredek fel. Neked csak akarni kell

 

° A szeretet mindent eltűr, mindent elhisz, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha

° Hagyjátok, hogy szeressek EGYET, mert megtaláltam az Igazi Szerelmet

 

° Ha csak eszembe jutott a hangja, a hipnotikus pillantása, mágneses vonzereje, akkor semmi mást nem akartam, csak vele lenni.

 

° Minden pillanatban, amit veled töltök, azt kívánom: bárcsak megállna az idő.

 

° Lehet, hogy nem fog verseket írni hozzád, lehet, hogy nem fog minden egyes pillanatban rád gondolni, de neked adta lényének egy részét - azt a részt, amiről ő is tudja, hogy összetörheted.

 

° A szerelem olyan, mint a víz. Beleeshetsz, akár bele is fulladhatsz… mégsem tudsz élni nélküle!

 

° Ha arra keresel okokat, hogy ne szeress valakit, valószínűleg meg is találod azokat; viszont néha meg kell adnunk magunkat és engedni, hogy a szívünk azt kapja, amit megérdemel.

 

° Szeretni téged olyan, mint lélegezni... hogy is hagyhatnám abba?

 

° Egy nap majd megkérdezed mi a fontosabb nekem. Te, vagy az életem. Én majd azt mondom, hogy az életem és te elsétálsz, elhagysz… anélkül hogy, észrevennéd, hogy Te vagy az életem!

 

° A szerelem az, amikor nem akarsz aludni menni,mert a valóság  jobb, mint az álom!

 

 

° Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt nem felejtjük el.

° Amikor távol vagyunk a szeretett lénytől, minden járókelő őrá emlékeztet

 

° El kellett veszítenem, hogy megértsem: a visszaszerzett kincsek íze édesebb, mint a legédesebb méz.

 

° Úgy szeretni, hogy nem várok cserébe semmit, beérni a jelenlétével. Szeretni Őt a saját világában, a megváltoztatás szándéka nélkül.

 

° Valakit szeretni, annyit jelent: mint egyedül gyönyörködni olyan csodában,amely mindenki más számára láthatatlan.

° Az igazi szerelemnek megvannak a maga előérzetei és tudja, hogy a szerelem szerelmet gerjeszt.

 

° A szíved mélyén mindig ott lesz az, akit igazán szerettél...

° A búcsú nélküli szerelem soha nem ér véget

° Akkor vagy szerelmes igazán, ha az, akibe szerelmes vagy megbánt, de csak ő tud megvigasztalni.

° Néha nem tudlak kiverni a fejemből, máskor meg azon ábrándozom, miért pazarlom rád az időm.

° Sss. El kell mondanom, a nap, a hold és a csillagok azt tervezik, hogy elrabolnak, csak azért, mert te jobban beragyogod az életem, mint ők.

° Tegnap éjszaka minden csillaghoz egy okot kötöttem, hogy miért is szeretlek.Egész jól szórakoztam mindaddig, míg el nem fogytak a csillagok.

° Amikor először hozzáértél a kezemhez, semmi mást nem akartam, csak örökre magamhoz szorítani.

° Mielőtt találkoztunk volna, nem tudtam, hogy milyen az, mikor ránézel valakire és minden ok nélkül elmosolyodsz

° Én az a fajta lány vagyok, aki hordaná a pulcsiját – csak azért, mert így érezheti az illatát.

° Azzal, hogy szeretünk valakit a kezébe adjuk a lehetőséget, hogy fájdalmat okozzon nekünk!

° Azt mondják, szerelembe esni csak egyszer lehet. De ez nem igaz. Én minden egyes alkalommal szerelembe esek, mikor Rád gondolok.

° A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz.

° A szeretet mindent eltűr, mindent elhisz, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha

° Lehet hogy csak egy ember vagy ebben a világban .De nekem te jelented magát a világot

° Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.

° Ha elhagysz, veled mehetek?

° Ahol nincs Te ott nincs én se.

° Ebben a sötétséggel teli világban mindannyinknak szüksége van valami fényre. Legyen az magasra felcsapó láng, ami megmutatja, hogyan szerezzük vissza, amit elvesztettünk, vagy erős jelzőfény, ami elriasztja a ránk leselkedő szörnyeket, vagy néhány világító izzó, ami felfedi előttünk múltunk rejtett titkait. Mindünknek kell valami, ami átvezet az éjszakán, még ha az csak a remény halványan pislákoló szikrája is.

° Sosem megfelelő a hely és az időpont az igaz szerelemre. Véletlenül történik, egy szívdobbanás alatt, egyetlen felvillanással.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 11
Heti: 50
Havi: 342
Össz.: 225 839

Látogatottság növelés
Oldal: Szerelmes idézetek
Idézetek - © 2008 - 2024 - andie.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »